Hideg, a hegyekben gyorsan csökken a hőmérséklet, erre jobb ha felkészülünk.

Az egész csapat elindult meleg ruhát beszerezni, körülbelül két hét lesz az út oda vissza, mivel elfelejtettük megkérdezni mire számíthatunk közben így bespájzoltunk szárított élelemből. Deszeldaryn még a lovára is gondolt.

Este a fogadóban a megszokott felállásban vonultunk a szobáinkba, én a félelffel, az elf a félszerzettel.

Eddig sem volt gond ebből, sőt most egy kicsit szemfülesebb is voltam, megfigyeltem a félelf hol tarja az aranyát. Nem tűnt fel neki a vizslatás. Majd megpróbálom útközben megszabadítani a terhétől.

Másnap reggel a fogadó előtti tér ébredezett mormogás, fegyvercsörgés és szekerek zörgésétől volt hangos. Rajtunk kívül még legalább húsz harcos volt ott. Komoly lehet a gond ha a főnök ennyire óvatos, úgy tűnik nem bízik a szerencsében. Igaz ami igaz sok szőrny maradt a csaták után a közelben de vezető nélkül már nem mernek támadni, várost biztosan nem, de a védtelen kereskedők jó célpontok.

-Hát akkor induljunk! - és elkezdtünk kimasírozni, egy gömbölyded felfegyverkezett törpe gurult el mellettünk, az elf figyelmét is fel keltette.

A második napon össze találkoztunk egy igen csak híres kis csapattal. Érdeklődtek egy fiatal félork barbár után aki úgy tűnik szintén a társuk lehetett az én érdekes kis társaságomnak. Nehéz szívvel néztem hogy ők ép az ellenkező irányba mennek, kicsit el is gondolkodtam hogy csatlakozom hozzájuk, ám valami azt súgja hogy ez a szokatlan társaság is tartogat egy két sejtelmes, izgalmas helyzetet és vele együtt történetet is.

Napokon keresztül meneteltünk a hegyeknek fel felé, a felderítő csapatok is váltották egymást ránk két naponta került sor. Így volt ez a hatodik napon is mikor egy szurdokba értünk két oldalt meredek szikla fal, a félszerzet jelentkezett lelkesen a nyomok kémlelésére és a figyelésre, észre is vett valamit egyből riasztotta az elfet. Gondterhelten figyelte a nyomokat majd szó nélkül elindult előre, egy idő utána el is tűnt a szemünk elől. Vártunk.

Ám feltűnt a húsz fős társaság is a szekerekkel. A törpe oda gurult hozzánk, előre sietett maga mögött hagyva a csapatot.

- Kifáradtatok, amilyen nyűzgék vagytok ezen nem is csodálkozom.

- Á dehogy csak teázunk, -vágtam vissza.

-Ohó értem már ha ti ilyen híg löttyöt vedeltek nem is csoda hogy kifáradtok.

Ép el akartam magyarázni törp úrnak hogy mire várunk, amikor kőtörmelék zúdult le nagy robajjal a szikla falról. Az egyik szekér megsemmisült és néhány ember is a törmelék alá került, mi gyorsan fedezékbe vonultunk ahonnan rá látásunk volt a szikla tetejére. Óriások! Óriások voltak, ők engedték a kő esőt a nyakunkba, kiékelték a szikla párkányt hatalmas ékek voltak azt feszegetve indították el a lavinát, némelyik dobálta a hatalmas köveket.

Elkezdtek lemászni ezek a böhöm teremtények. Íjjal kezdtem lőni rájuk, a félszerzet és a mágus parittyázot, látható sérüléseket nem okoztunk nekik. A törp elénk állt elővette a két kezes csata bárdját és közölte ő majd megvéd minket.

 Az első óriások leérkeztek a szurdokba, felénk vette az irányt az egyik. Azt hiszem büszkék lehetünk az állatainkra hisz eddig hűségesen mellettünk voltak, de ez már nekik is sok volt. A majd négy méteres háj és izom mennyiség meglódult felénk, a félszerzet már a kutyája hátán ült, a lovam a félelf szamara és az elf kutyája és öszvére is elindult a kanyonból kifelé. Egyik sem akart vacsora lenni. Az állatok után vetette magát a mágus, én még megrántottam a törpe páncélját, úgy tűnik csak erre várt, meglódult ő is és elszaladtunk az egyre sokasodó óriások elől. Az emelkedőn megláttuk az elfet íjjal a kezében ép célzott hátra néztem de addigra az óriások már a szekeret szabadították ki. Azért megnyugtató volt hogy fedezet bennünket.

Estére kiértünk a kanyonból, egyre hidegebb lett elég magasan lehettünk már. Apró tűzet raktunk sátrakat állítottunk fel. A tűz mellett vita támadt, az elf kezdte:

-A törpe az enyém!- jelentette ki. Megemelkedett a szemöldököm.

-Nem az enyém - szólalt fel Osborn.

És ennél a pontnál döbbentem meg :

-A törpe az köz tulajdon - mondta határozottan a félelf. Értem már! Hát ezért éreztem magam biztonságban az éjszakákon!

-Már értem, vonzódtok a törpékhez! - Vigyorogtam!

A törpe bosszúsan körbe nézet majd egy fához sétált , a hátát a fatörzséhez támasztotta, a kezében maga előtt tartotta az ork darabolóját. Úgy látszik nem volt ínyére ez az osztozkodás.

A félelfet még egy ideig cukkoltam.Érdeklődtem hogy talán a sátrába is óhajtja bevonszolni a törpét. Igaz erre a válasza az volt ő úgy gondolta hogy majd én tartom a gyertyát, válaszom finoman csak egy nem volt majd bevonultam a sátramba.

Mikor elnyugodtak a kedélyek az elf a fán vackolt be magának, hárman sátrainkba vonultunk, a törp az izgalmak után békésen hortyogott a fának dőlve. Egy riadó varázst mondtam kis táborunkra:

"Apró csengő csengjél bongjál

ha valami neszezz

nekünk szóljál!"

Meghatároztam a közép pontot, a tűzet és onnan 22 láb sugarú kör ez most védve lesz a betolakodóktók. Majd szépen elpihentem. Tudva levő értelmiségi és városi körökben hogy az elfek nem alszanak csak úgy mond csendes meditációban pihenek, így ő volt az őr az álmunk felett.

Reggel, pakolás, tűz oltás. A félszerzet lelkesen rohant a törpéhez aki vérbe fagyva feküdt a földön arccal előre borulva. Egy nyílvessző állt ki a hátából. Gyors felmérés, nem menthető, sajnáltam.

Mivel a felszerelésre már nincs szüksége ezért az elf magához vette a páncélját, bárdját és egyéb ingóságait.

Már is más fényben látom a tegnap esti vitájukat.

Néma menet, kies táj , hideg van.

Még előző nap sikerült a törpét kifaggatnom, merre lett volna a menet, egy malomhoz kellett volna mennünk, mivel nem tudjuk hogy a többiekkel mi lett így irány a malom.  Egy patakhoz értünk délután, végre megtölthettük a kulacsainkat és az állatok is ihattak. Tőlünk nem messze egy hidat láttunk. Miután az állatok végeztek átsorjáztunk a hídon. A híd túl oldalán egy magabiztos goblin állt, apró kezét kitartotta és hangosan szólt hozzánk :

Állj, fizessetek út adót hogy én a hatalmas tábornok fel tudjak fogadni katonákat!

Sandán fél szemmel az elfre pillantottam, mosolygott!!! Te jó ég vajon most mire készül. Ahol a goblin állt egy híd vezetett be egy épülethez ami a folyó partjára volt építve.

Mivel az elf nem egyből lőtt, sőt még mosolygott is így én sem készültem csatára az apró teremtmény ellen, és úgy tűnik ebbe a csapatban minden ezen a névtelen elfen múlik.

Oda sietem ehhez az enyhén elhanyagolt kicsit büdös kis goblinhoz akinek a kis ujjában több önbizalom van mint a velem egy csapatban lévő félelfben valaha is lesz. Megfogtam a szutykos kis pofikáját és megcsiptem miközben úgy gügyögtem hozzá mint a kis gyerekekhez szokás.

- De cuki vagy és egyem meg még tábornok is!

-Igen én lenni tábornok és meg fogom hódítani a világot!

- Meg kell zabálni- néztem körbe a többieken, a félelf a szamarával foglalatoskodott, a félszerzet lelkesen kezet rázott a majdan leendő híres tábornokkal, míg az elf..... és most jön az amit soha se gondoltam volna , az erszényében turkált, elővett tíz rezet és a goblin felé nyújtotta.

Széles mosoly  a tábornok részéről, bólintott, most már a táboroknak lesz tíz erős katonája, megyek is és toborzok magamnak. Erre a félszerzet még a kezébe nyomot egy ezüstöt.

-Hé, mi ez az épület? -tette fel a kérdést az elf

-Ez? Ez a malom! De ne menj be oda, rusnyaságok vannak bent.

Persze, tilts meg valamit az felhívás keringőre.

Az elf elindult az ajtó felé, kinyitotta majd benézett utána az elfekre jellemző nyugodtsággal vissza csukta és vissza sétált hozzánk.

-Na ?-- kérdeztem.

Ő csak megvonta a vállát- Nincsenek is bent a szörnyek

-De, de igen is vannak- pattogott a kis goblin.

Gyújtsd fel! -szólt az elf Deszeldarynak.

A félelf rövid koncentrálás után létre hozott egy kocsonyás tűzgömböt és az ajtónak küldte ami egyből lángra kapott. Néhány perc elteltével belülről tépik fel az ajtó és négy ork ront ki elénk. Lehet jobban jártak volna ha bent maradnak, rövid küzdelem volt. Mikor végeztünk a goblin nagyon boldog volt egyből fel is kért minket hogy küzdjünk az oldalán és toborozunk neki embereket, majd a kezünkbe nyomott egy - egy rezet. Mi mosolyogva mindent meg ígértünk. Bentről a malom épületéből halk sírás szűrődött ki.