Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kalandozásaink

2016\12\29

Egy kis Shadowrun

Budaörsi reptér felett lassan oszlott szét a köd, kis ikermotoros 4 személyes Cessna C750 repülőgép lassan landolt, a két utas egy öltönyös magas férfi és egy fiatal lány a várakozó autók felé vették az irányt, szótlanul haladtak a céljuk felé. A férfi egy sötét kék Citroen Xhen márkájú autó mellé lépet, némán biccentett a lány felé majd beszállt. Bartos Zoé, 17 éves múlt tipikus kamasz, a haja hátul rövidre volt nyírva és szivárvány színűre festve elől két nagyobb vastagabb tincs volt meghagyva amik befonva kilógtak és így keretezték az arcát, nem volt az a kimondott szépség, barna szemei éppen unottan néztek a távolba vékony szája és egy kissé krumpli orra pedig kedves barátságos de olyan tucat arcot formáltak. A ruházata is fiatal korát jellemezték, szűk koptatott sötét kék farmer, egy fehér sport cipő, a szürkés trikóján egy 3D-s női alak dobot csókot ahogy mozgott benne a lány, vállán hanyagul egy kapucnis pulóver volt átvetve. Az édesapja egy kisebb cégnél dolgozott Budapesten a zónán belül, természetesen, az anyja az egyik helyi újságban volt újságíró, még pedig a madam rouge nevű női lapban, divat tanácsokat és tippeket ötleteket adtak a dolgozó NŐK-nek akik mindent feláldoztak a cégért.  Zoé éppen az iskolai szünet miatt tért haza, gyűlölte az iskolát, nem talált benne semmi értelmet, folyton lázadt és ez meg is látszott a jegyeiben. Pedig isten adta tehetségként emlegette őt némely tanára, főképpen az önvédelmi-sport oktatója figyelt fel különleges tehetségére. Ahogy ő fogalmazott gyors mint a pisztolygolyó. Zoé elővette a zenelejátszóját a fülébe illesztette a fülhallgatót, majd az ismerős autóhoz sétált ahol már várt rá a lakókomplexumuk sofőrje.

-Zoé, üdv itthon- Biccentett felé a sofőr, kedves mosolygós arcú harmincas férfi volt, egyenruhája sötétkék zakóból, hozzá illő nadrágból és hófehér ingből, puha talpú fekete műbőr cipőből állt. Kinyitotta a lány előtt az ajtót, egy Bmw Exeter 960-as limuzinét. 

-Hello Zoltán , mi újság- érdeklődőt unottan Zoé és behuppant az ülésre. Elindította a zenelejátszót és teljes hangerőn hallgatta a kedvenc trash-metal zenekarának a legújabb számait. Zoltán is beült, a páncélozott limuzin lassan elhagyta a repteret és irányt vett a zóna felé. Az ablakokon nem lehetett kilátni, Zoé pedig felhúzta az elválasztó falat és babrálni kezdet gombokkal, mindenféle mozgó képet lehetett választani ami az elsötétített üvegen jelentek meg mintha éppen abban az adott városban járnának, végül az 50 választható opcióból egy tengerparti kép sorozatot választott. Néhány perc múlva villogni kezdett egy vörös fény az utas térben, Zoltán jelzet, a zóna határhoz  értek. Egy grimasz kíséretében előkereste a rasszát, mikor félig lehúzódott az ablak, egy közömbös tekintetű rendőr köszönt be, Zoé oda nyújtotta a rasszát, ezt az utálatos tüskét, gyűlölte, szívből, rajta volt minden adat és minden olyan dolog ami mindenki szerint fontos, mikor milyen oltást kapott, merre járt, mikor miért ment orvoshoz és még az iskolai osztályzata is, azok a fránya jegyek, amik világosan megmutatják hogy mit nem tud, azt is hogy évet kell ismételjen, de az nincs benne aki ő valójában, nincs benne a szabadság vágya, nincs benne az hogy ő inkább művész lenne és nem valami cégrobot aminek apja szánja. Ahogy a rendőr egy köszönöm kíséretében vissza szolgáltatta Zoé raszát valami megmozdult a rendőr mögött, Zoé észre vett egy ruha kupacot amint éppen a rendőr mozdulatait figyelte, egy alacsony ember koszos mocskos ruhákban a kezén egy ujjatlan kesztyű volt a körmei mocskosak voltak és mikor a tekintette találkozott Zoééval riadtan bújt vissza a mozgása inkább volt hasonló egy állatéhoz mint emberéhez, ahogy Zoé kutatni kezdett az emlékezetében és kereste azt az állatott amire szerinte hasonlítható lenne a férfi mozgása, villám csapásként érte a felismerés, egy patkány, egy patkányéra hasonlított, egy riadt megzavart gusztustalan patkányéra. Az ablak vissza zárult, röpke idő alatt elértek a lakó épületükhöz. Begurultak a garázsba ahonnan Zoé miután elköszönt Zoltántól a lifthez sietett. felzaklatták őt a látottak, eddigi kényelmes életébe nem sokat látott a zónán kívüli világból, a külföldi kollégium ahova apja íratta be nagyon szigorú előírások mellett járhattak csak ki a diákok, egy mikro városnak megfelelő ellátottsága volt az intézménynek, és a felvételi követelmény is körülbelül ott kezdődött hogy csak céges alkalmazottak gyermekei felvételizhettek. A lift ajtaja miután bezárult egy kellemes női hang kérdezte melyik emeletre óhajt menni, először nem is hallotta mivel a zene még mindig a fülébe üvöltött, mikor kicsit magához tért és kikapcsolta  közölte a kellemes gépi hanggal hogy a 8. ra és a rasszát a megfelelő nyílásba helyezte, a női hang 2 másodperc múlva üdvözölte és míg felértek közölte a holnapi időjárást is Zoéval és rövid ajánlott tett a legfrissebb divat butikok ajánlatából. Zoé az előszobába lépett ki a liftből, a minimál stílusban berendezett lakás előszobája is már előre árulkodott arról hogy az itt lakók rendezettek, merevek és elegánsak. Az egyszerű még is dekoratív előszoba szekrény, a tölgyfa utánzatú padló ami az egész lakásban jelen volt. A legtöbb bútor fehér és bézs színben pompázott. Az apja éppen a nappaliban ült a fehér kanapén, éppen becsatlakozva volt a mátrixba, Zoé finoman a vállához ért, jelezve számára hogy megérkezett, két perc múlva kihúzta a csatlakozott a halántékából, megdörzsölte a szemei és kifejezéstelenül meredt a lányára. Néhány perc múlva szólalt csak meg :

- Éppen az iskoládból kapott értesítéseket böngésztem, szóval a kisasszony nem hajlandó tanulni, sőőőt lejárató kampányt kezdtél ellenem, hiszen már előre beharangoztalak a főnökeimnél hogy te leszel majd az új géniusz a cégnél, már a műtéted időpontja is meg van!

Zoé vállat vont, felelni nem akart, azt már jól tudta hogy neki itt szava nincs, csak igennel vagy nemmel válaszolhat, azt még meghallják. Hiány érzete támadt, valami nem stimmelt az idilli otthonban. Körbe nézett, minden ugyan úgy volt mint mindig, sehol egy új tárgy, sehol egy helyéről elmozdított bútor, még is valami nem stimmelt, és akkor rájött mi hiányzik, Anna!, hol lehet a mindig mosolygós házvezetőnő, aki pótanyja is volt mióta 7 évvel ezelőtt hozzájuk került. Mindig öleléssel köszöntötte mikor megjött és a kedvenc ételeit készítette a számára. 

- Sajnálom apa, igyekszem, de ennél többre nem vagyok képes. Anna hol van?

 Az apja egy látványos grimaszt vágott, Zoé döbbenten figyelte az apja arcát.

- Kirúgtam, nem volt megfelelő alkalmazott a számunkra, És erről veled nem kívánok vitatkozni! A témát lezárom. Anyád csak este jön haza ha beszélni akarsz vele akkor sokáig kell ébren lenned.

Zoé dühösen rohant be a szobájába és szomorúan vette tudomásul hogy a tolóajtót nem lehet hangosan bevágni. Micsoda érzéketlenség, és biztosra is vette hogy az apja nem is tudja hol lakik most Anna. A délután további része eseménytelenül telt, az apja este felé távozott mondván üzleti vacsorára hivatalos, Zoé a közeli japán értelemből hozatott magának vacsorát, este felé a könnyű nyári szellő lengette meg a függönyt, Zoé kilépett a nyitott ablakon, gyerek kora óta szeretett a párkányon sétálgatni, bizsergető érzés töltötte el ilyenkor a feje búbjától a lábujja hegyéig, tiszta forró energia áramlott a testében, most is vágyta ezt az érzést és kilépett az ablakon, alatta a városfényei cirka 28 méter magasságban lépkedett a párkányon, minden emeletnek külön szobrai voltak a párkányon díszítésképpen. Ellépkedett az ablaka előtt majd tovább sétált a nappali ablaka felé, mikor elérte a szélét leült és csak nézte az alatta elterülő biztonságos zóna villogó fényeit, vibráló életre kellő 3D-s reklám tábláit az elsuhanó autók fényeit. A levegő ilyen magasságban hűvös volt még a nyári meleg ellenére is, a nap már egy órája lebukott a horizonton, Zoé még sem fázott, sőt a bizsergés amiért főként kilépett az ablakon erősödött és kellemes melegben tartotta a testét, így ült vagy félórát majd hirtelen ötlettől vezérelve felpattant és vissza sietett a lakásba, bent csend volt, ezek szerint az anyja még nem tért haza, remek gondolta Zoé, a szekrénye fiókjából előhúzott egy notesz félét, kinyitotta több kék tüske is lapult az áll könyvecskében. Mosolyogva nyugtázta hogy a szülei nem nyúltak az értékeihez, egy apró szívecskés nyaklánc is volt még a rejtett tárolóban, óvatosan felvette, szeretettel végig simított rajta még Annától kapta. A kapucnis pulóverét ismét hanyagul a vállára vetette és még gyorsan zsebre vágta a zenelejátszóját majd az előszobába sietett és belebújt az edző cipőjébe. Mivel a lift éppen használatban volt így a lépcső felé vette az irányt, egy rejtett ajtón keresztül már is a lépcsőházban találta magát, még egy ajtón kellett keresztül jutnia amit a rassza nyitott, hamar előkapta a zsebéből a kis kialakított nyílásba helyezte az ajtó felpattant és már robogót is lefelé a parkoló szint felé. Amint leért már is ellenőrizte hogy a háztulajdonát képező limuzin éppen a helyén van e, de sajnálatára úgy tűnt Zoltánnak pont kuncsaftja volt, valakit neki kellett éppen fuvaroznia, letelepedett az egyik félre eső sarokba és várt, várta hogy Zoltán vissza térjen, miközben várt úgy fest rövid időre el is szenderedett mert hangos ajtó csapkodásokra ébredt valaki úgy fest éppen lekésett valami fontosról mivel csikorgó kerekekkel hagyták el az épület parkolóját, Zoltán által vezetett Bmw limuzin már a megszokott parkoló helyén állt, Zoltán pedig éppen a kis kuckójából kukucskált ki a zajra. Zoé mosolyogva lépdelt a sofőr felé az viszonozta és nagyot szívott a cigarettájából, a lány felé kínálta, Zoé vicces grimaszt vágott és eltolta a feléje kínált csikket. Nem sokat kertelt egyből a tárgyra tért :

- Apán mondta hogy Annát elbocsátotta, Nem tudott most hol lakik, vagy van e új állása?- Zoltán reakciója elégé furcsára sikeredett, a kérdés közepén idegességében félre nyelte a nagy mennyiségű füstöt és percekig fuldokolva köhögött, bele telt egy kis időbe mire szóhoz jutott.

- Zoé , Anna már nincs a zónán belül, apád elég csúnyán elbánt szegénnyel, amikor ... amikor , hmmm kirúgta szegényt. Zoltán ezek után lehajtotta fejét és erősen fixirozni kezdte a cipője orrát mintha ott találná meg a mindenség kulcsát. Zoé értette a reakcióját, ezt már jól megtanulta, ez a "hagyjál békén mert nem akarok többet mondani és különben sincs semmi közöd hozzá gyerek vagy még" stílus, pont eleget gyakorolták rajta a szülei, elköszönt és a lifthez sietett, belépet és szokott módon behelyezte a raszát és közölte az emeletet, a lift viszont nem reagált, megismételte, kivette és újra behelyezte  a raszát és közölte az emeletet. A helyzet változatlan volt, gondolt egyet kiszállt és a lépcső felé vette az irányt, a lépcsőre nyíló ajtó sem nyílt ki.Itt már kezdet mérges lenni, hát ennyire nem lehetett mérges rá az apja, hogy letiltsa a belépését a lakásukba, vissza sétált Zoltánhoz, elmondta a sofőrnek hogy mi a helyzet a sofőr elővett egy zsebirodát és bele helyezte a lány raszát, majd elfehéredett, a szája enyhén kinyílt  a meglepetéstől, Zoé megpróbálta belenézni de a képernyőn nem látott semmit, majd újra Zoltánra pillantott. A sofőr erősen gondolkodni látszott némán mozgott a szája mintha beszélne magában. Majd hirtelen erősen megragadta Zoé karját és sietős léptekkel elindultak a hátsó személyzeti kijárat felé, Zoé nem értette mi a helyzet és hogy mi történik, Zoltán szája még mindig némán formálta a szavakat és üveges tekintettel bámult ki maga elé. Zoltán gyorsított a tempón, már majdnem szaladtak mikor elérték az ajtót, itt a sofőr először kikukucskált és után lépett ki magával vonszolva a sokkban lévő Zoét. A friss levegő ami a szűk sikátorban megcsapta Zoé arcát magához térítette a lányt, kirántotta a karját a férfi erős szorításából, de Zoltán gyorsan utána kapott és teljesen halkan és mérgesen sziszegte a lánynak :

- Ne szórakozz, most ne.... És eszedbe se jusson kiabálni különben .....

Zoé ettől a hang hordozástól még jobban megrémült elég sok gondolta cikázott a fejében és egyáltalán nem tudta mik a tervei a férfinak. Végig vonszolta őt a csendes sikátorban, majd egy újabban és végül a falnál voltak, a nagy erős falnál ami biztonságot nyújtott minden zónán belüli lakosnak, ez a fal felelt azért hogy a zónabeli lakosok nyugodtan hajtsák álomra a fejüket és a söpredék ne tartsa őket rettegésben. És most ott álltak, egy rendőr nyújtotta a kezét köszönésképpen a sofőrnek, Zoé felé bökött az ujjával.

-Ő lenne az?- Zoltán bólintott majd egy a falon lévő eddig láthatatlan ajtó felé taszította a lányt és ki az ajtón és a biztonság, a védelem immár a háta mögött volt és be is zárult. Zoltán végre el engedte a karját, egy szál cigit vett elő a nadrágja zsebéből és egy régi zippo öngyújtót. Zoé meredten állt és a bezárult ajtó helyét bámulta, semmit sem értett az egészből majd Zoltán felé fordult és a haragját mind a férfira zúdította, a sofőr inkább messzire hajította a csikkjét nehogy megégesse a lányt, majd szorosan átölelte hogy ne tudja őt tovább ütlegelni és halkan suttogta a fülébe :

- Éppen megvédlek te buta, most nincs idő elmagyaráznom de ahova visznek ott mindent meg fogsz tudni. Nagy a baj kislány! De itt is a taxid- Vigyorgott egy hirtelen érkező motorra és annak a gazdájára. Szívélyesen köszöntötték egymást majd a lányt felületették a nyeregbe és gyorsan el is indultak. Zoltán még sok sikert kívánt a lánynak. A zóna közelében még úgy mond elég jónak lehetett mondani az utat de egy néhány perc leforgása alatt a környék hatalmas változáson eset át, az út tele kátyúkkal és a világítás is megszűnt, az utat csak a motor fényszórója világította meg , és a tempo is érezhetően lassabbá vállt, kikerültek a zóna közeli még bejárós munkások lakhelyei körül, ahogy Zoé a gyér fényben látott düledező házak, mocskos utcák , dülöngélő részegek és útakadályok. Ez már nem a ZÓNA! Zoé megrémült, csak most nyílalt belé a felismerés hogy egy vadidegen hurcolja őt valamerre, és az agyában lévő apró villogó fény éppen riadót fújt, hogy itt valami nagyon, de nagyon nincs rendjén, mi van ha éppen elrabolják, vagy mi több mi van ha Zoltán eladta őt valami szexuális rabszolgának  vagy mi van ha .....! Te jó ég! Mi történik itt? Zoé kezdet kétségbe esni. A motor szépen lassan szlalomozott az egyre járhatatlanabb utakon, hol láthatóan elkerült egy egy út akadályt ahol motorosok figyeltek fel érkezésükre hol már majdnem lépésben haladtak a rengeteg kátyú és lom, hulladék mellett ami az utcát borította, egy nagyobb tér mellett megálltak és a bukósisakos alak aki a motort vezette megállt és mint aki most kap észbe megszólalt.

- Add ide a mobilod!- Követelő már már parancsoló hangon szólt Zoéhoz.

-Nem - válaszolt Zoé. A motoros megszorította a karját és elkezdett a zsebeiben turkálni, nem sok idő múltán elő is került az apró szerkezet, és már hajította is el maguktól, egy kő kerítés mögé, hamarosan loccsanás hangját vélte felfedezni Zoé, víz, ez víz hangja volt, akkor valahol, a Duna mellett vagyunk, ismerte fel helyzetüket. De már is vissza erőltették őt a motor nyergébe is indultak, rengeteg lepusztult régi panel ház és gyár épület mellett húztak el, több akadályt kerültek ki, mikor egyszer csak morgással de megállt a motor az egyik akadály előtt, a motoros leszállt és kényszerítette Zoét is, erősen markolta a vállát, majd az akadályhoz sétáltak, a  bukósisak felpattant,  és széles vigyorral kivillantotta agyarait a szájából miközben még szorosabban szorította Zoé kezét, a másik oldalon megismétlődött a reakció. Egy nagy darab ork lépett a motoros elé és barátságos kézfogásra nyújtotta mancsát. Zoé most ért tűrő képessége határára, elsikoltotta magát, és minden erejével próbált kiszabadulni a szorításból. Egy percnyi némaság után sok felől kacagás és hahotázás követe a kétségbe eset lány sikoltását. Mindenki aki az akadály túl oldalát volt elismerően nevetett vagy paskolgatta az őt cipelő motoros vállát oldalát vagy ahol érte. Zoéban ekkor szakadt el valami, ami a rémület határára sodorta őt, tiszta erőből nekifeszült az őt tartó kéznek és mikor érezte hogy kiszabadul neki iramodott, neki a sötét utcának, ami éppen az agyában lüktetett nem foglalkozott a jövővel csak az innen el, el. Futott ahogy csak bírt egészen addig amíg valami körül nem ölel te a bokáit amitől egyszerűen el nem eset egyszerűen , lendületből a földre , arcra. Mire magához tért fogva tartója a motoros már közelített felé elég dühős és sértett testtartásban, Zoé gyorsan megfordult, hátról hasra és próbálta a bokájára tekeredett zsinórt letekerni és tovább szaladni de mire megtalálta a vékony zsineget már késő volt, a motoros már előtte állt és vész jóslóan emelte a kezét ütésre. Zoé megrémült, egész úton érezte a kellemes bizsergést a testében de most erősödött és  a karja önkéntelenül szorult ökölbe és lendült ütésre ahogy az ütés elindult érezte a forróságot össze gyűlni az öklében és érezte ahogy az átáramlik támadója testébe és hallotta a reccsenést is a támadója felől, igaz végig csukva volt a szeme a félelemtől, de miután hallotta a reccsenést, ahogy a motoros feljajdul a fájdalomtól, majd éppen abban a pillanatban mikor a szemét kinyitotta érzet egy igen fájdalmas tompa valamit a bal oldalán az arca felől majd teljes sötétséget. 

Egy sötét helyen ébredt fel, a távolból monoton duruzsoló hangot hallott. Körbe tapogatott, a fény elég gyenge volt ahhoz hogy lásson ezért is támaszkodott a kezére, szépen lassan, egy ágy, felült, meglengette a kezét, semmi, a lábát is megmozdította, tehát össze kötözve sem volt. Ám a hirtelen mozgásra a fejében óriási fájdalom nyílalt, mivel ezt túl hevesnek érezte és váratlanak felkiáltott. Sietős léptek közeledtek a szobája felé, reagálni képtelen volt a fejfájás győzőt. Az ajtóban egy nagy darab humán jelent meg, úgy tűnt hamar felismerte a helyzetet és kisietett majd rövid időn belül vissza is tért egy pohár vízzel és két darab gyógyszerrel.

- Ezt vedd be. segít- és kezébe adta a pirulákat majd óvatosan a szájához emelte a vizet és megitatta. - Jaj kicsi Zoé, hát mi lesz most veled. - Szólt a nagy darab, az ajtó felől elég fény szivárgott be hogy Zoé jobban körbe tudjon nézni, egy szoba egy siváran berendezett szobában vagyok gondolta Zoé, egy ágy, egy kis szekrény valami hulladék deszkákból össze ácsolva és volt ott még egy hasonló kivitelezésű ruhafogas szerű is. Majd lassan a nagy darab felé emelte a tekintetét, egy ork, két agyara ami elő türemkedett a szájából, elég csúfossá tette azokat akik orknak születtek vagy azzá váltak. De két meleg barna szem pár figyelte őt és valami furcsa módon úgy tűnt szeretet sugárzik belőle.  

-Na kicsi lány, meg sem ismersz? Akkor segítek! Anna vagyok! - Majd széles vigyor ami pont annyira volt félelmetes mint ha egy ragadozó vigyorgott volna rá. 

Zoé ijedten pattant fel, és döbbenten meregette szemeit az orkra, az felállt és közelebb lépett hozzá, megfogta a karjait és magához húzta és megölelte.Zoé sírva fakadt és viszonozta az ölelést. így álltak percekig. 

- Jaj hogy oda ne dobjam a kiberverem, mit kell itt szívbajoskodni, jó hogy nem már eljátsszuk a nagy családi idillt - Röfögött közbe elég durván vicsorogva a motoros.

-Menj már , te hólyag- Vigyorgott Anna a szemtelen orkra, és közben egy könnycseppet morzsolt el. - Na de tényleg téged meg félbehagytalak. Gyere Zoé és meséld el nekem hogy sikerült ekkorát ütnöd erre a gyerekre? Habár szerintem hazudik mint a víz folyás mert tuti megint a haverjai verték össze és ez a tökkel ütött még azt hiszi beveszem hogy te ütöttél rá akkorát hogy eltört két bordája. - A fiatal ork morgott valamit amit egyikük sem értett.

Zoé követte őket egy jól kivilágított konyhába, ahol az egyik falból egy lehajtható kórházi ágy tűnt fel körbe elég korszerű műszerekkel és orvosságos injekciós tűkkel és mindenféle további érdekes eszközzel.  Anna a fiú fölé hajolt és egy ápolónő gyakorlottságával látta el a beteget, injekciót adott neki és bekötözte. Majd Zoét tessékelte az ork helyére és az arcán kezdett el matatni, kenőcsőt vett elő és kenegette ahogy a kenőcs kezdett hatni úgy lett Zoé számára egyre kellemesebb ez a törődés. Amint kész lett vele Zoé a falon megpillantott egy tükröt és az felé vette az irányt, Anna utána szólt : - Én nem tenném....

Zoé mint a makacs tinik többsége természetesen nem hallgatott a jó szóra. A tűkőrképe nem is hasonlított arra akit jól ismert már a bal arca feldagadva és elszíneződve mutatta a világnak hogy őt bizony rendesen arcul ütötték. Gyűlölettel nézet a fiatal orkra, az csak rásandított és annyit motyogott hogy muszáj volt. Majd vigyorogva állta Zoé pillantását.

-Zoé szeretném neked bemutatni a fiamat Gyurit.- Mielőtt folytathatta volna tovább a fent említett mogorván az asztalra csapott és magából kikelve üvöltött.

- Jó hogy nem mondsz el rólam mindjárt mindent, ez egy öltönyke lánya, amint tud rohan az egyik mocskos zóna zsaruhoz. Igazán lehetne már ennyi eszed. De most komolyan, fényképet ne nyomjunk a kezébe. - Még folytatta volna de Anna elé lépett és igen szigorúan meredt gyermekére és csak annyit mondott csend. Az ork elnémult és leült vissza a konyha asztalhoz.

- Akkor hogy hívjalak? Hm igényled a gúny neved vagy ahogy ti mondjátok b-e-c-e-n-é-v. Az utolsó szót elégé gúnyosan és tagoltan ejtette ki.

-Igen ha már hozzám akar szólni ez a , öltönyke csíra akkor igen szólítson a BECENEVEMEN.- majd az igazán nagyra nőtt kezét nyújtotta a lány felé. Zoé előbb megriadt majd kezdte kapískálni hogy most következik a bemutatkozás.

- Szia a nevem Pekula, csak így semmi s , vagy egyebek. Értve vagyok?- Zoé bólogatott.

 - Ja az utcán ezek az értelmes fene gyerekek randalíroznak és azt hiszik őket mindenki utálja, ezért bandában marha erősnek hiszik magukat és játsszák a nagyot. - Most Pekulán volt a sor hogy csúnyán nézzen az anyjára. Majd belekezded a láthatóan sok ismételt monológjába.

- Anyu te is tudod hogy mennyire utálnak minket mi vagyunk a gobliniziáció söpredéke vagy ha így jobban tetszik mellék terméke. Ne mond hogy téged nem ért atrocitás amiért átalakultál- nézett megvetően Zoéra.- Igen kisasszony azért amiért anyám átalakult már nem felelt meg apádnak a munkája hiszen japán segget nyal te is tudod hogy állnak a japánok mi hozzánk, irány a Yomira velük. - Köpött egyet a padlóra mérgében a feldúlt ork.

Anna hirtelen felpattant és kézen fogta Zoét, gyere körbe vezetlek, Zoénak csak most esett le hogy azt sem tudja hogy hol van, -még is hol vagyunk, már mint Pesten merre?- érdeklődte.

-Csepelen- válaszolt Pekula, majd hangos röhögésben tört ki. Zoé szeme elkerekedett, ijedtében összerándult. Mi minden szőrnyű rémhír terjeng erről a környékről az itt "élőkről" a zónán belül. 

2015\12\03

Kuldaharba érkezés és az első napok

Még egy rövid ideig búcsúzkodtunk a goblintól.

Utána a félszerzet be ment a malomba, kisvártatva kijött és hívott bennünket. Nem tudta a helyzetet jól kezelni, büdös émelyítő szag fogadott bent bennünket és sírás, szív szaggató soha abba nem maradó sírás. Egy kisfiú , úgy tíz év körüli zokog egy élettelen test mellett, felkaroljuk és kivisszük a malom elé, egy ideig eltart mire szóra bírjuk fogni.

Azt kezdi el mesélni hogy a pincébe küldte le őt az apja még a támadás előtt, ott gubbasztott és akkor mert fel jönni amikor nem hallott hangokat.

Meg tudtuk azt is hogy az édesanyja Kuldaharban van, akkor irány Kuldahar! Ott valószínűleg megtudjuk van e erre felé más út is Easthaven felől, és szólhatunk az ottaniaknak hogy ez a kereskedelmi út ép nem biztonságos és nem járható.

Újra útnak indultunk, a kis fiút a lovam nyergébe ültettem. Késő délután a horizonton feltűnt egy fa sziluettje, csodálkozva néztük is, a kis fiú szerint ott van Kuldahar, igaz ő úgy fogalmazott "AZ" Kuldahar.

Hát akkor irány a fa!

Nőttön nőtt, hihetetlen méretei vannak ennek a fának, sajnos az est leszálltával én és a félszezet már nem élvezhetük annyira a látványt, bezzeg a két elf származzék nekik elég a csillagfény is és jól látnak, mint mi délben.

Oda értünk, varázslatos látvány, elképesztő egy város a fa különböző részeiben, gyökér , gyökér hátán és apró kikövezett utak szaladnak mutatva a haladási lehetőségeket. Voltak külön álló apró házak, a fiú izgatottan mutatott az egyikre:

-Ott, ott lakik az anyukám.

Oda mentünk, kopogtatunk az ajtón, egy fiatal, karikás szemű nő nyitott ajtót:

-Igen, tessék?- majd elkerekedett a szeme mikor a kisfiú hozzá rohant. -Hát te?

A kérdésére röviden beszámoltunk a történtekről, búsan, könnyes szemekkel hálálkodott majd a kezünkbe nyomott két-két aranyat.

Nem akartuk tovább zavarni, ezért nem is volt lehetőségünk megkérdezni merre van a fogadó.

A szerencse mellénk állt egy falusi útba igazított bennünket, megtaláltuk a fogadót. A fa egyik gyökerében található maga az épület.

Kint toporogtunk egy rövid ideig majd a félelf bevonult, persze az ajtón kopogott majd mivel választ  nem kapott belépet. Én kikötöttem a lovam és utána eredtem a sort az elf zárta. Mikor beléptem egy kellemes atmoszférájú helységben találtam magam központi helyen egy terebélyes asztalal. Deszeldaryn ép az asztalnál egy kis csengőt ütött meg, majd felénk fordult és még egyszer megismételte a mozdulatot és megkérdezte hogy jól be van e hangolva?

Oda léptem és ritmusosan csengetni kezdtem, ép kezdtem volna bele jönni amikor egy ajtóban megjelent egy félszerzet, az asztal mögé lépett egy emelvényre, a csengőt egy fiókba helyezte és így szólt.

-Köszönöm, hallottam és itt vagyok. Miben segíthettek? - érdeklödte

-Szobát szeretnénk!- jelentettem ki. -Mennyibe kerülnek a szobái?

- Van két és négy ágyas szobáim, a két ágyas hat arany a négy ágyas három arany- mondta széles mosolyra húzott szájjal.

Rövid tanácskozás után, amiben főként az én véleményemre vártak a döntés a négy ágyasra eset.

Egy-egy aranyat fizetett a két fél, mi az elffel öt-öt ezüstöt. De úgy tűnik a hátasainkra én gondoltam, érdeklődtem a fogadósnál hol található istálló.

-Csak a rozoga pajta van ahol a teheneket tartjuk oda be tudják vezetni őket- csattant fel a félszerzet majd az ujjával mutatta az irányt, miközben elindultunk a mágus még megkérdezte hogy enni mikor lehet. Azt hiszem  ez a kérdés még az előzőnél is sértőbb volt a friss szállás adónk számára.

- Még is hol mit képzel, természetesen az ivóban!

-És az merre van? - Kérdezte Deszeldaryn.

Kaptunk egy félvállról oda vetett magyarázatot, nagyjából a fa másik oldalán úgy szintén egy gyökérben.

Az állatokat elhelyeztük a pajtában, utána irány az ivó. Megkerültük a nagy fát, egy nagyobb térre értünk a tér közepén egy kút áll a kút mellett egy síró kisfiú. Osborn lépett oda és kérdezte meg mi a baja. Elmondta hogy a játéka bele esett a kútba. Egy csontból faragott halacska. A kerekeskútról hiányzott mind a vödör és a kötél is. Már jócskán este volt így hiába meresztgettük a szemünket nem láttunk semmit. Deszeldaryn egy világító gömböt hozott létre a mágiájával és leeresztette a kútba, elég mély.

Vissza ment a köteléért a fogadóba. Megérkezett, a kút köré tekertük a kötelet, a félelf akart leereszkedni a kútba de lebeszéltem róla, mivel a félszerzet sokkal könnyebb, így le is tudjuk ereszteni ketten. Meggyőztem és elkezdtük leengedni a kötélen csüngő Osbornt. Mondjuk úgy hogy több kevesebb sikerrel, volt úgy hogy zuhant a szerencsétlen mert a kötél csúszott a kezünk között. A kötél elfogyott de még mindig nem a kút aljáig, Osborn a szemeit meresztgette a sötétben hátha meglát valamit. Hirtelen megindult felfelé, rémülten ugrott ki a kútból, remegve magyarázta hogy vörös szemek néztek rá a kút aljából. Elnevettük magunkat, biztos a saját árnyékától rémült meg.

Sajna egy újabb kötélre is szükségünk lesz jó mély ez a kút. Deszeldaryn ismét a fogadóba sietett és elhozta a félszerzet kötelét is, milyen praktikus hogy egy szobában alszunk.

Negyedóra várakozás után vissza tért, összekötöztük a köteleket, a félelf elindult lefelé amíg tudtuk szemmel tartottuk, én a kötelet fogtam, amint meglazul én is utána indulok. Osborn megelőzött fürgén lement a kötélen mikor leért utána iramodtam, egy darabig jól ment az ereszkedés de az utolsó harmadot zuhanva tettem meg. Puhára érkeztem, puha és szőrös, oldalról fém csörgést hallok és halkan Osborn hangját. Egy kis mágia mindig jól jön, hamis fáklyákat hívok segítségűl hogy lássak is valamit.

"Lidércfények segítsége

gyere gyorsan derengj nékem"

Apró fények gyulladtak körülöttem, derengve segítették a látást. A fejem fölött egy kiáltást hallottam: -Dobom - szólt le az elf.

Gyorsan arrébb helyezkedtem, avagy lecsúsztam a pók hátáról ami felfogta az esésemet. A Kút teljesen száraz. Ledobott egy fénypálcát, ezzel könnyebb körbe nézni. Amit megidéztem lidércfényeket azóta kihunytak de azért azt már láttam hogy Osborn küzd egy járatban egy másik pókkal, oda siettem hozzá, még ép időben mert a bestia földre döntötte a félszerzetet, rendesen össze volt mindkettő kaszabolva, ügyes kis harcos ez a félszerzet, két döféssel végeztem a szörnnyel.

Osborn nem mozdult, leguggoltam hozzá és lassan versbe kezdtem:

Sebek, hegek összeforrjatok

Hangom hallva mind elillanjatok!

Magához tért. Közben az elf is leért a kútba, a félelfet szabadította ki ép az esésem felfogó pók alól, csinos kis gubóba volt már bugyolálva. Leszedte róla a nyúlós ragacsos pókhálót. Sértetlenül megúszta az egészet. Fura!

A járatban ahol harcoltunk a pókkal nem volt mozgás, Osborn körbe kémlelt a kút alján keresve a játékot, de sehol semmi. Deszeldaryn elhúzta a száját és a pókra nézet:

-Lehet..., lehet hogy megette?- Majd elkezdte a pókot belsőleg átnézni, a szag ami terjengeni kezdet elviselhetetlen volt. A félelfen kívül mindegyikünkre hatással volt ez a bűz.

-Meg van!- kiáltotta és felmutatta a mocskos kis játékot.

Hála az isteneknek végre kimehetünk innen, irány a kötél. Úgy húsz percnyi erőlködés és szenvedés után feladtuk, a kötél teljesen használhatatlanná vált, csúszott a pók belsőségétől. Más kiút kell, egy szóval irány a sötét alagút, legalább negyedórát meneteltünk mikor egy kereszteződésnél az egyik út fel felé a másik út lefelé vezetett.Az elf elindult a felfelé vezető úton, sarkában Osbornnal, az út végén egy indákkal benőtt kijáratott találtunk, Osborn elkezdte csapkodni az indákat a kardjával, elég szívós növény, de átvágtuk magunkat rajta, egy ház mögött találtuk magunkat. Miután kijöttünk a növény azonnal újra benőtte a kijáratot. Vissza botorkáltunk a kúthoz és a gyereknek megmutattuk a játékot, boldogan bólogatott :

-Igen ez az!- Megkértük vigyen el a szüleihez, elég késő van már hogy itt mászkáljon kint a sötétben. Mint kiderült ott lakik ahova az alagút kivezetett. Az édesanyja morcosan fogadta elcsavargott csemetéjét. Megérdeklődtük tőle hogy mióta van már kiszáradva a kút és tudd-e a kertjükbe vezető alagútról. Csodálkozva fogadta a felvetésünket, a kút egy hete száradt ki, és szerinte szólnunk kellene a falu főnöknek aki a fa központi részében a törzsben lakik.

 Ezt majd holnap, most valahogy egyikünk sem vágyott  másra mint egy jó forró fürdőre és egy nagy alvásra. Egy kisebb csata várt ránk még a fogadóssal, mintha nem éppen a szolgáltató ipart találták volna ki neki, sőt egy híd vám szedő veszett volna el benne. Amint meglátta hogy nézzünk ki azonnal követelte a takarításra két aranyat. Fürdés után amit azért kiharcoltunk magunknak, Deszeldarynt megkörnyékezte a fogadós egy kisebb munkával a fizetség pedig hogy olcsóbb lesz a szállás hely.

A lényeg hogy valamelyik szobában el van rejtve egy gyűrű amit ha megkapna akkor elfogadná őt mindenki a fogadó jogos tulajdonosa ként. 

Az elöző tulaj rejtette el, vajon mi történt vele és vajon miért is rejtette el azt a gyűrűt, na ezt sose fogom megtudni. De azért eltudom képzelni!

Reggel önként jelentkezett a keresgélésre a félszerzet, tudni illik az ő fajtájából származnak a legjobb tolvajok és betörők.Nem ment zökkenő mentesen a keresgélés. Én az emeletet figyeltem, Deszeldaryn a földszintet, ha valaki elhagyta a szobáját szóltunk Osbornnak és ő ment kutakodni. Még alig kezdtünk bele talán négy szobát kutatunk át mikor a félszerzet leült mellém és hallgatta a zenémet amikor is a földszintről vitatkozás hangja szűrődött fel. Felálltam és lesétáltam. A félelf vitatkozott két harcos kinézetű emberrel. Közelebb léptem, megérdeklődtem mi a gond.

- Azt mondta hogy láttot egy félszerzetett ólálkodni az ajtónknál , és azt mondta hogy az emeletre ment fel, az emeleten viszont csak a két haverunkat nem fogjuk hibáztatni. Van veletek félszerzet?

-Van, de ő biztos nem volt- állitottam.

-Mindenáron azt állítják hogy azok nem lehetek mert bíznak bennük.-Mondta Deszeldaryn.

-Ti vagytok itt az újak, valószínű hogy ti voltatok- fordult felém az egyik harcos.

-Miért eltűnt valami?- Kérdeztem vissza türelmetlenül.

-Nem, de az ajtónak támasztva hagytunk egy botot ami eldőlve volt mikor vissza értünk. Tehát valaki járt a szobánkba és mivel eddig ilyen nem volt így biztos hogy ti voltatok. - Röfőgte felém az egyik majd ott hagyott és a társával együtt vissza vonult a szobájába. Dühösen néztem Deszeldaryn felé aki teljesen kivonta magát a vitából. Nem vette fel a szemkontaktust. Ingerülten robogtam fel a lépcsőn:

- Hát ha itt mindenki a vitrinben tarja a tökét akkor majd én leszek mindannyiuk helyett is férfi.- és ezzel a lendülettel berobbantam a szobánkba magamra öltöttem a bőrvértem a karvédőm és a hosszú kardom. Mikor leértem a félelf még mindig ott állt ahol hagytam, oda böffentettem felé :

- Mi lenne ha felmennél és elő kaparnád a töködet.

A két harcos ajtaját megrugdostam, mire az egyik kinézet.

-Gyere ki - mutattam a kijárat felé.

-Minek? -nézet rám értetlenül.

-Mi az hogy minek, A becsületembe gázoltál, megsértettél, azzal vádolsz hogy betörtem hozzátok! És hogy a társaim mellett is kiálljak, mivel őket is vádolják.

-Ó bocs nem akartuk, na eredj innen, nem küzdök veled.-Majd rám csapta az ajtót.

Ott hagytam, jössz te még az én utcámba, utálom ha lenéznek mert nő vagyok.

Vissza menet, enyhe undorral néztem a bámészkodó félelfet, rákérdeztem miért keverte bele a félszerzetet. A válasza az volt hogy úgy gondolta akkor az emeletről le lesz rángatva az a kettő és akkor Osborn náluk is körbe tud nézni, mert az első alkalommal igen csak elutasítóak voltak és mogorvák.

Időközben Osborn és az elf is lejött az emeletről.

-Na jó, akkor míg lecsendesülnek az indulatok mi lenne ha felkeresnénk a falu vezetőjét?

Rendben egyeztünk bele egyhangúlag.

Elindultunk, a séta alatt senki sem szólt, én nem nagyon bajlódtam az átöltözéssel ahogy voltam "páncélban" hosszú karddal az oldalamon indultam el. A fa törzsén volt egy ajtó kopogtatunk, körülbelül három méter magason egy madár éktelen rikoltozásba kezdet. Próbáltam elhallgattatni, míg a többiek körbe szaglászták a fát. Senki nem nyitott nekünk ajtót. Láthatóan nem volt otthon senki de minek rontsam el a kedvüket az én pórias hozzá állásommal. A félszerzet szólalt meg elöszőr :

-Vissza megyek a fogadóba és megkérdezzem ott hogy hol lehet a főnök.- Remek ötlet. Helyeseltünk.

El is rohant. Kis vártatva vissza tért, Össze ziláltan, monoklival a szeme alatt. Döbbenten néztem rá és a többiekre is.

- Mi történt?

- Az a két harcos elkapott és vallomásra bírt, majd megvertek és azt üzenték hogy Deszeldarynt is elkapják. A fogadós azt mondta hogy vagy a papoknál  van vagy az ivóban, esetleg a léghajós árusnál aki löttyöket árul.

Deszeldaryn elkezdte kiosztani ki merre menjen, leforrázótan álltam. Majd tehetetlen dühömben elrohantam vissza a fogadóba.

A fogadóba érve két aranyat hozzá vágtam a félszerzethez, és oda dübörögtem a harcosok ajtajához, most nem akartam sem finom sem nőies lenni. Belerúgtam kettőt hármat az ajtajukba mire végre kinyílt, hát ez van nem vagyok egy díj birkózó. A szoba üres volt, némán álltam ott. A fogadós mellém sétált mosolyogva, már értem, de egy arany is elég és felém nyujtotta. Elvettem, ez inkább ösztönös volt mint tudatos.

- És hogy állnak a kereséssel?

-Sehogy- böktem ki- Hol vannak mutattam a szoba felé

-Az ivóba mentek, ki is jelentkeztek. - válaszolta.

Irány az ivó, út közben még töprengtem hogy kerülhetük el így egymást hisz az ivóhoz egy út vezet és én azon jöttem.

Meglepődtem mikor a fát megkerülve egy csata látványa tárult a szemem elé. A két fickó harcolt Deszeldarynnal és Osbornnal. Osborn az egyik lábát csapkodta a rövid kardjával míg a mágus a másik kezében lévő kard felé próbált nyúlni folyamatosan.

A harag újra ébredt benne és rohanva támadtam a mágus felülire, próbáltam a lendületet felhasználva hátba szúrni. Nem teljesen sikerült a támadásom után csak elesett megsebeztem de még újra próbált felkelni a földről eközben a félszerzet tovább harcolt és hangosan oda szólt ellenfelének:

-Bántod a barátomat -utalt a félelfre.

Egy pillanatra fintorogtam egyet de az ép oldalra forduló ellenfelünket azért még sem kíméltük. Deszeldaryn többször próbált a harcos keze, kardja után nyúlni miközben több súlyosabb vágást is elszenvedett eme cselekedett közben. Mikor végre megfogta a felé lendülő kardot az ellenfele megrázkódott és több helyen égési nyomok jelentek meg rajta. Én a figyelmemet a földről felkászálódott felé fordítottam. Végre egy jól irányzott ütés után végleg kifeküdt. Már csak a megpörkölődött állt ellen, gondoltam ezzel már nem foglalkozom bohóckodjon vele a félelf de ennek a gondolat menetemnek a végére a félelf kifeküdt és csak a félszerzet küzdött egyedül. Ezt azért nem hagytam, és ketten levertük a másik harcost.

Ránéztem a félelfre, undorral a szívemben de mivel az emberség úgy kívánja hát egy verssel helyrehoztam. Sokáig szálka lesz még a szememben a viselkedése vagy inkább annak hiánya. Osbornt még előtte elláttam a versem által nyújtott gyors gyógyítással. Magamra most nem gondolok habár pár vágás és sebhely rám is került. A kovács jött velünk szembe hogy megnézze mi történt, megkértem forduljon el, nem akart sőt egy ezüstöt ajánlott arra hogy végig nézhesse mire készülők.  Nem tudom mire számított én csak ennek a két eszementnek az erszényét akartam levágni, egyiknél kilenc arany volt ezt megtartottam a másiknál hét arany volt azt Osborn felé hajítottam. A félelf gyorsan kapcsolt mert lelkesen elkezdte leszedegetni róluk a páncélt és a felszerelésüket. Ott hagytam és elindultam a fogadó felé a vállam fölött még oda szóltam, ebből a pénzből végy gyógyitalt mert rám többet ne számíts.

2015\12\02

Folytatnám :D

Hideg, a hegyekben gyorsan csökken a hőmérséklet, erre jobb ha felkészülünk.

Az egész csapat elindult meleg ruhát beszerezni, körülbelül két hét lesz az út oda vissza, mivel elfelejtettük megkérdezni mire számíthatunk közben így bespájzoltunk szárított élelemből. Deszeldaryn még a lovára is gondolt.

Este a fogadóban a megszokott felállásban vonultunk a szobáinkba, én a félelffel, az elf a félszerzettel.

Eddig sem volt gond ebből, sőt most egy kicsit szemfülesebb is voltam, megfigyeltem a félelf hol tarja az aranyát. Nem tűnt fel neki a vizslatás. Majd megpróbálom útközben megszabadítani a terhétől.

Másnap reggel a fogadó előtti tér ébredezett mormogás, fegyvercsörgés és szekerek zörgésétől volt hangos. Rajtunk kívül még legalább húsz harcos volt ott. Komoly lehet a gond ha a főnök ennyire óvatos, úgy tűnik nem bízik a szerencsében. Igaz ami igaz sok szőrny maradt a csaták után a közelben de vezető nélkül már nem mernek támadni, várost biztosan nem, de a védtelen kereskedők jó célpontok.

-Hát akkor induljunk! - és elkezdtünk kimasírozni, egy gömbölyded felfegyverkezett törpe gurult el mellettünk, az elf figyelmét is fel keltette.

A második napon össze találkoztunk egy igen csak híres kis csapattal. Érdeklődtek egy fiatal félork barbár után aki úgy tűnik szintén a társuk lehetett az én érdekes kis társaságomnak. Nehéz szívvel néztem hogy ők ép az ellenkező irányba mennek, kicsit el is gondolkodtam hogy csatlakozom hozzájuk, ám valami azt súgja hogy ez a szokatlan társaság is tartogat egy két sejtelmes, izgalmas helyzetet és vele együtt történetet is.

Napokon keresztül meneteltünk a hegyeknek fel felé, a felderítő csapatok is váltották egymást ránk két naponta került sor. Így volt ez a hatodik napon is mikor egy szurdokba értünk két oldalt meredek szikla fal, a félszerzet jelentkezett lelkesen a nyomok kémlelésére és a figyelésre, észre is vett valamit egyből riasztotta az elfet. Gondterhelten figyelte a nyomokat majd szó nélkül elindult előre, egy idő utána el is tűnt a szemünk elől. Vártunk.

Ám feltűnt a húsz fős társaság is a szekerekkel. A törpe oda gurult hozzánk, előre sietett maga mögött hagyva a csapatot.

- Kifáradtatok, amilyen nyűzgék vagytok ezen nem is csodálkozom.

- Á dehogy csak teázunk, -vágtam vissza.

-Ohó értem már ha ti ilyen híg löttyöt vedeltek nem is csoda hogy kifáradtok.

Ép el akartam magyarázni törp úrnak hogy mire várunk, amikor kőtörmelék zúdult le nagy robajjal a szikla falról. Az egyik szekér megsemmisült és néhány ember is a törmelék alá került, mi gyorsan fedezékbe vonultunk ahonnan rá látásunk volt a szikla tetejére. Óriások! Óriások voltak, ők engedték a kő esőt a nyakunkba, kiékelték a szikla párkányt hatalmas ékek voltak azt feszegetve indították el a lavinát, némelyik dobálta a hatalmas köveket.

Elkezdtek lemászni ezek a böhöm teremtények. Íjjal kezdtem lőni rájuk, a félszerzet és a mágus parittyázot, látható sérüléseket nem okoztunk nekik. A törp elénk állt elővette a két kezes csata bárdját és közölte ő majd megvéd minket.

 Az első óriások leérkeztek a szurdokba, felénk vette az irányt az egyik. Azt hiszem büszkék lehetünk az állatainkra hisz eddig hűségesen mellettünk voltak, de ez már nekik is sok volt. A majd négy méteres háj és izom mennyiség meglódult felénk, a félszerzet már a kutyája hátán ült, a lovam a félelf szamara és az elf kutyája és öszvére is elindult a kanyonból kifelé. Egyik sem akart vacsora lenni. Az állatok után vetette magát a mágus, én még megrántottam a törpe páncélját, úgy tűnik csak erre várt, meglódult ő is és elszaladtunk az egyre sokasodó óriások elől. Az emelkedőn megláttuk az elfet íjjal a kezében ép célzott hátra néztem de addigra az óriások már a szekeret szabadították ki. Azért megnyugtató volt hogy fedezet bennünket.

Estére kiértünk a kanyonból, egyre hidegebb lett elég magasan lehettünk már. Apró tűzet raktunk sátrakat állítottunk fel. A tűz mellett vita támadt, az elf kezdte:

-A törpe az enyém!- jelentette ki. Megemelkedett a szemöldököm.

-Nem az enyém - szólalt fel Osborn.

És ennél a pontnál döbbentem meg :

-A törpe az köz tulajdon - mondta határozottan a félelf. Értem már! Hát ezért éreztem magam biztonságban az éjszakákon!

-Már értem, vonzódtok a törpékhez! - Vigyorogtam!

A törpe bosszúsan körbe nézet majd egy fához sétált , a hátát a fatörzséhez támasztotta, a kezében maga előtt tartotta az ork darabolóját. Úgy látszik nem volt ínyére ez az osztozkodás.

A félelfet még egy ideig cukkoltam.Érdeklődtem hogy talán a sátrába is óhajtja bevonszolni a törpét. Igaz erre a válasza az volt ő úgy gondolta hogy majd én tartom a gyertyát, válaszom finoman csak egy nem volt majd bevonultam a sátramba.

Mikor elnyugodtak a kedélyek az elf a fán vackolt be magának, hárman sátrainkba vonultunk, a törp az izgalmak után békésen hortyogott a fának dőlve. Egy riadó varázst mondtam kis táborunkra:

"Apró csengő csengjél bongjál

ha valami neszezz

nekünk szóljál!"

Meghatároztam a közép pontot, a tűzet és onnan 22 láb sugarú kör ez most védve lesz a betolakodóktók. Majd szépen elpihentem. Tudva levő értelmiségi és városi körökben hogy az elfek nem alszanak csak úgy mond csendes meditációban pihenek, így ő volt az őr az álmunk felett.

Reggel, pakolás, tűz oltás. A félszerzet lelkesen rohant a törpéhez aki vérbe fagyva feküdt a földön arccal előre borulva. Egy nyílvessző állt ki a hátából. Gyors felmérés, nem menthető, sajnáltam.

Mivel a felszerelésre már nincs szüksége ezért az elf magához vette a páncélját, bárdját és egyéb ingóságait.

Már is más fényben látom a tegnap esti vitájukat.

Néma menet, kies táj , hideg van.

Még előző nap sikerült a törpét kifaggatnom, merre lett volna a menet, egy malomhoz kellett volna mennünk, mivel nem tudjuk hogy a többiekkel mi lett így irány a malom.  Egy patakhoz értünk délután, végre megtölthettük a kulacsainkat és az állatok is ihattak. Tőlünk nem messze egy hidat láttunk. Miután az állatok végeztek átsorjáztunk a hídon. A híd túl oldalán egy magabiztos goblin állt, apró kezét kitartotta és hangosan szólt hozzánk :

Állj, fizessetek út adót hogy én a hatalmas tábornok fel tudjak fogadni katonákat!

Sandán fél szemmel az elfre pillantottam, mosolygott!!! Te jó ég vajon most mire készül. Ahol a goblin állt egy híd vezetett be egy épülethez ami a folyó partjára volt építve.

Mivel az elf nem egyből lőtt, sőt még mosolygott is így én sem készültem csatára az apró teremtmény ellen, és úgy tűnik ebbe a csapatban minden ezen a névtelen elfen múlik.

Oda sietem ehhez az enyhén elhanyagolt kicsit büdös kis goblinhoz akinek a kis ujjában több önbizalom van mint a velem egy csapatban lévő félelfben valaha is lesz. Megfogtam a szutykos kis pofikáját és megcsiptem miközben úgy gügyögtem hozzá mint a kis gyerekekhez szokás.

- De cuki vagy és egyem meg még tábornok is!

-Igen én lenni tábornok és meg fogom hódítani a világot!

- Meg kell zabálni- néztem körbe a többieken, a félelf a szamarával foglalatoskodott, a félszerzet lelkesen kezet rázott a majdan leendő híres tábornokkal, míg az elf..... és most jön az amit soha se gondoltam volna , az erszényében turkált, elővett tíz rezet és a goblin felé nyújtotta.

Széles mosoly  a tábornok részéről, bólintott, most már a táboroknak lesz tíz erős katonája, megyek is és toborzok magamnak. Erre a félszerzet még a kezébe nyomot egy ezüstöt.

-Hé, mi ez az épület? -tette fel a kérdést az elf

-Ez? Ez a malom! De ne menj be oda, rusnyaságok vannak bent.

Persze, tilts meg valamit az felhívás keringőre.

Az elf elindult az ajtó felé, kinyitotta majd benézett utána az elfekre jellemző nyugodtsággal vissza csukta és vissza sétált hozzánk.

-Na ?-- kérdeztem.

Ő csak megvonta a vállát- Nincsenek is bent a szörnyek

-De, de igen is vannak- pattogott a kis goblin.

Gyújtsd fel! -szólt az elf Deszeldarynak.

A félelf rövid koncentrálás után létre hozott egy kocsonyás tűzgömböt és az ajtónak küldte ami egyből lángra kapott. Néhány perc elteltével belülről tépik fel az ajtó és négy ork ront ki elénk. Lehet jobban jártak volna ha bent maradnak, rövid küzdelem volt. Mikor végeztünk a goblin nagyon boldog volt egyből fel is kért minket hogy küzdjünk az oldalán és toborozunk neki embereket, majd a kezünkbe nyomott egy - egy rezet. Mi mosolyogva mindent meg ígértünk. Bentről a malom épületéből halk sírás szűrődött ki.

 

2015\12\01

Bele a közepébe

Üdvözletem, a nevem Rosali Lenard.

Bárd vagyok, harcos, zenész, ember és ismerek néhány varázslatot is.

19 éves múltam, göndör barna vállig érő hajam van világosbarna szem 158 centi magas, csinosnak mondanak, 4 éve járom a világunkat, hol hozzá csapódva egy kereskedő karavánjához hol pedig harcosok, szerzetesek és különböző hozzám hasonló bolyongó lelkek mellé csatlakoztam eddig.

Most viszont egy nagyon ígéretes helyre sikerült eljutnom, Easthavenbe!

Nem rég hatalmas csata dúlt erre, goblinok, óriások, orkok támadtak a békés városra.

igazán ígéretes, még nem tudom hogy mese vagy ballada formájában adjam elő.

Már egy álló napja nem aludtam de ez nem is volt fontos most a számomra annyi információt akarok össze gyűjteni amennyit csak lehetséges. A falu főnöke is elég készségesen beszél a történtekről.

Ám mikor befejezi megkér hogy segítsek neki, persze gondoltam valamit valamiért.

Gondjuk van az ellátással, nem érkezett meg egy kereskedő aki élelmiszert és egyéb holmit hozott volna az igen csak kifogyott és leamortizált városkába.

Örömmel vállalkoztam a feladatra, ám a főnök még se csak engem akart küldeni, be akart mutatni néhány átutazónak akiket szintén aranyban fog kifizetni, akár csak engem.

El is indultunk a főtér felé, útközben össze is találkoztunk az egyik jelölttel, egy elffel. Az elffel egy rövid ám  lényegre törő beszélgetést követően a főnök megegyezik. Innentől kezdve csatlakozom hozzá, nem mutatkozik be és nem is igazán vesz rólam tudomást.Fekete rövid haja van, tőlem alig néhány centivel magasabb, szürke hideg szeme van, és természetesen hosszú hegyes fülei, finom szoborszerű arc még is van benne valami különös, rideg, talán a szálfa egyenes tartása, a szenvtelen arca.

Gondoltam ez a megszokott tőle, végül is elf. Mindig sokat gondolnak magukról. Elindul a fogadó felé, egy röpke pillantást tesz egy fiatal fiú felé aki egy szamár mellett ácsorog, körülötte szaglászik még egy öszvér és egy póni is. Az elf semmit mondó arccal elkezdi rugdosni a fogadó ajtaját, eközben ér oda a falu főnök is aki értetlenül nézi ezt az értelmetlen dolgot.

- Nem civilizált helyről érkeztél - kérdezte az elftől. Majd elkezdte elmagyarázni a kilincs használatát. Majd a teljes figyelem hiánya miatt kinyitotta az ajtót az elf előtt. Itt még az ütő is megállt bennem, mekkora hős lehet ez az elf akinek a főnök nyit ajtót, meg kell jegyeznem a főnök izmos erős ember oldalán egy buzogánnyal, lemezvértben, sok csatát megélhetett már nem igazán olyan ember akibe szívesen bele kötnél.

Az elf pedig bőrvértet visel oldalán kard, hátán hosszú íj és tegez. Belép a nyitott ajtón, körbe néz úgy tűnik keres valakit, a fogadós siet oda főnökhöz, az elf úgy tűnik nem találja akit keres.

Elindul kifelé, én utána ám megint kifogott rajta a technika, újra rugdossa az ajtót igaz most belülről. Hátra nézzek a főnökre, békésen szól:

- Az előbb már mutattam hogy működik.

-Kinyitná újra- vetette oda flegmán a választ az elf.

Azt hiszem itt jól működöt a hatodik érzékem hogy néhány lépést hátráltam mert a főnök elő kapta a buzogányát és ketté törte az ajtót, majd 2 aranyat nyomot a megdöbbent fogadós kezébe-A javításra.

Majd elvonult. Az elf higgadtan kilépet a fogadóból, én mögötte, ejha ez azért nem semmi ki ez a hős, ki lehet ez az elf és miért nem jövők rá, hatalmas hős lehet.

A főtéren oda szól a várakozó szamaras fiúnak.

- Nem láttad hol van a félszerzet?

- A fogadóba ment , utána beszélt ott azzal az álomkórossal , majd leszaladt a kikötő felé.

Közelebb ment hozzá, ekkor derült ki számomra hogy a megszólított fiú cseppet sem fiú hanem egy félelf. Magasságunk közel megegyezik, sötét barna vállig érő haja a fülei előtt a pajesz befonva és a félelfekre oly jellemző vakító zöld szemek, az erős kontraszt a hajszínétől még világítóbbá és még feltűnőbbé tette. Kérdőn nézett rám majd bemutatkozott.

Deszeldaryn vagyok és te?

Fogadtam az udvariasságát és szintén bemutatkoztam majd hozzá tettem hogy úgy néz ki egy röpke munka erejéig csatlakozom hozzájuk. Az elf aki még mindig a névtelenségbe burkolózik röviden beszámolt a főnök kéréséről. Sietve feltűnt egy aprócska férfi, alig 80 centis rövid barna haj, fekete szem. Egyszerű utazó ruházatot viselt mint mindannyian. Oda igyekezet és fontoskodva hadarni kezdet:

-Ne menjetek le a vízpartra mert van ott valaki aki énekel és elvarázsol és ezt csinálta az álomkórossal is. - Rám néz.- Ki ez az ürge - felkiáltással néz a többiekre. Úgy tűnik mind barbár törzseknél nevelkedtek! Bemutatkozom, és helyre teszem hogy én nem ürge hanem ember és nő vagyok. Viszonozza a bemutatkozást, nagy megkönnyebbülésemre.

-Osborn Gilarn vagyok, félszerzet.

Hát úgy tűnik a tiltás minden fajra egy formán hat, az elf elindul és invitál minket is :

-Gyertek nézzük meg miről beszélt a félszerzet.

Elindultunk a vízpart felé, közeledve valóban kellemes dal csapja meg a fülünket, én már készítem is elő a hegedűmet. Leérve egy sellőt találunk ott, egy gyönyörű arcú nőt zöld halfarokkal. Rövid beszélgetés után kiderül hogy az álomkórost hiányolja, Osborn és Deszeldaryn el is mennek érte. Addig míg várakozzunk a hegedűmmel kísérem a sellőt és alá festő zene ként még az elf kutyája is rázendít. Mikor vissza térnek a sellő elszomorodik csendesen annyit mond hogy mindig ez történik pedig ő nem akar rosszat, finoman megérinti a férfit és mondja neki, ébredj kedvesem álmaidban gondolj rám. Még megdicséri a zenémet és a kezembe nyom egy gyöngyszemet, utána alá merül és eltűnik.

Szótlanul elvonulunk a fogadóhoz, én már várom hogy valamelyikőjük az ajtó elé ugrik és kinyitja az elfnek, de ennél sokkal váratlanabb történik, az elf fogja és kinyitja az ajtót. Bent érdeklődünk a szállás árakról, a közös és a két ágyas szobák közül a két ágyas nyer, engem az elf Deszeldarynnal egy szobába küld, így felezzük a szoba árát, nem tiltakozom, nem voltam olyan helyzetben. Az éjszaka nyugodtan csendben eltelik, másnap reggel korán útra keltünk, két nap említésre való dolgok nélkül múlik el. Végre Osborn nyomra akadt, szekérnyomok amik letértek az útról be az erdőbe több kisebb nagyobb lábnyom, vörösesbarna foltok a földön. Innentől az elf átveszi a nyomok követését. Néhány óra múlva kora délután egy kanyar után meg is láttunk két szekeret egy barlang előtt amit egy goblin őriz.

 Nem óvatoskodtunk, az elf és én íjat vettünk elő de egy elf gyorsaságával nem vehetem fel a versenyt mire felajzottam az íjamat addigra a goblin őr feküdt egy nyílvesszővel a mellkasában. További mozgást nem láttunk, a barlang közelében kikötöttük az állatainkat, Osborn kijelentette hogy ő nem egy harcos tipus és inkább kint várakozik. Az elf elindította a fény pálcáját és elindult befelé, mögötte Deszeldary a parittyájával én még a lovamon elhelyeztem az íjamat és kardot vettem a kezembe majd követem őket a barlangba.Sötét, büdös, alig láttam valamit de beérkeztünk egy nagyobb terembe éppen sütögetés közben találtunk a goblinokra ketten két külön úton elmenekültek de négyen megtámadtak minket, kár volt néhány jól irányzott ütéssel az elf leterített kettőt egyet egyet pedig mi Deszeldarynal. A félelf néhány fénylövedéket is kilőtt a támadók felé. Ha eddigi tapasztalataim és a szimatom nem csal ő varázsló. Hamar rátaláltunk a teremben a készletre amiért jöttünk, a bűz erősödött mivel a teremben lévő négylábú állat a tűz felett elkezdet megégni, mi nem foglalkoztunk vele. Elkezdtük kihordani az árut ám az első kör után motoszkálást hallottunk az egyik járatból, a félszerzet aki időközben bejött segíteni a járat felé indult. Ám megtorpant megrázta a fejét és vissza hátrált az elf bele lőt a sötétbe egy nyílvesszőt, nyüszítést lehetett hallani. Négy ork és egy nagyobb szörny jelent rontott ki a járatból, az elf megcélozta díszesnek mondható öltözetű orkot ép varázsolni készült volna, ám a lövés pontossága miatt egyből elterült, rövid tusa után mind feküdt. Ezek után felpakoltunk az egyik szekérre amit tudtunk és vissza indultunk a városkába. A főnök örömmel fogadott minket, elmeséltük mi történt és hol találják a többi holmit, sebtiben el is indított néhány szekeret. Nekünk pedig felajánlott egy újabb feladatott és természetesen megkaptuk jutalmunkat fejenként 4 aranyat.

-Holnap korán útra kelünk biztosítanunk kell egy kereskedelmi út vonalat. Jól megfizetem a munkátokat, a hegyekbe megyünk meleg ruhát szerezzenek be magunknak.- Mondta a főnök.