Budaörsi reptér felett lassan oszlott szét a köd, kis ikermotoros 4 személyes Cessna C750 repülőgép lassan landolt, a két utas egy öltönyös magas férfi és egy fiatal lány a várakozó autók felé vették az irányt, szótlanul haladtak a céljuk felé. A férfi egy sötét kék Citroen Xhen márkájú autó mellé lépet, némán biccentett a lány felé majd beszállt. Bartos Zoé, 17 éves múlt tipikus kamasz, a haja hátul rövidre volt nyírva és szivárvány színűre festve elől két nagyobb vastagabb tincs volt meghagyva amik befonva kilógtak és így keretezték az arcát, nem volt az a kimondott szépség, barna szemei éppen unottan néztek a távolba vékony szája és egy kissé krumpli orra pedig kedves barátságos de olyan tucat arcot formáltak. A ruházata is fiatal korát jellemezték, szűk koptatott sötét kék farmer, egy fehér sport cipő, a szürkés trikóján egy 3D-s női alak dobot csókot ahogy mozgott benne a lány, vállán hanyagul egy kapucnis pulóver volt átvetve. Az édesapja egy kisebb cégnél dolgozott Budapesten a zónán belül, természetesen, az anyja az egyik helyi újságban volt újságíró, még pedig a madam rouge nevű női lapban, divat tanácsokat és tippeket ötleteket adtak a dolgozó NŐK-nek akik mindent feláldoztak a cégért.  Zoé éppen az iskolai szünet miatt tért haza, gyűlölte az iskolát, nem talált benne semmi értelmet, folyton lázadt és ez meg is látszott a jegyeiben. Pedig isten adta tehetségként emlegette őt némely tanára, főképpen az önvédelmi-sport oktatója figyelt fel különleges tehetségére. Ahogy ő fogalmazott gyors mint a pisztolygolyó. Zoé elővette a zenelejátszóját a fülébe illesztette a fülhallgatót, majd az ismerős autóhoz sétált ahol már várt rá a lakókomplexumuk sofőrje.

-Zoé, üdv itthon- Biccentett felé a sofőr, kedves mosolygós arcú harmincas férfi volt, egyenruhája sötétkék zakóból, hozzá illő nadrágból és hófehér ingből, puha talpú fekete műbőr cipőből állt. Kinyitotta a lány előtt az ajtót, egy Bmw Exeter 960-as limuzinét. 

-Hello Zoltán , mi újság- érdeklődőt unottan Zoé és behuppant az ülésre. Elindította a zenelejátszót és teljes hangerőn hallgatta a kedvenc trash-metal zenekarának a legújabb számait. Zoltán is beült, a páncélozott limuzin lassan elhagyta a repteret és irányt vett a zóna felé. Az ablakokon nem lehetett kilátni, Zoé pedig felhúzta az elválasztó falat és babrálni kezdet gombokkal, mindenféle mozgó képet lehetett választani ami az elsötétített üvegen jelentek meg mintha éppen abban az adott városban járnának, végül az 50 választható opcióból egy tengerparti kép sorozatot választott. Néhány perc múlva villogni kezdett egy vörös fény az utas térben, Zoltán jelzet, a zóna határhoz  értek. Egy grimasz kíséretében előkereste a rasszát, mikor félig lehúzódott az ablak, egy közömbös tekintetű rendőr köszönt be, Zoé oda nyújtotta a rasszát, ezt az utálatos tüskét, gyűlölte, szívből, rajta volt minden adat és minden olyan dolog ami mindenki szerint fontos, mikor milyen oltást kapott, merre járt, mikor miért ment orvoshoz és még az iskolai osztályzata is, azok a fránya jegyek, amik világosan megmutatják hogy mit nem tud, azt is hogy évet kell ismételjen, de az nincs benne aki ő valójában, nincs benne a szabadság vágya, nincs benne az hogy ő inkább művész lenne és nem valami cégrobot aminek apja szánja. Ahogy a rendőr egy köszönöm kíséretében vissza szolgáltatta Zoé raszát valami megmozdult a rendőr mögött, Zoé észre vett egy ruha kupacot amint éppen a rendőr mozdulatait figyelte, egy alacsony ember koszos mocskos ruhákban a kezén egy ujjatlan kesztyű volt a körmei mocskosak voltak és mikor a tekintette találkozott Zoééval riadtan bújt vissza a mozgása inkább volt hasonló egy állatéhoz mint emberéhez, ahogy Zoé kutatni kezdett az emlékezetében és kereste azt az állatott amire szerinte hasonlítható lenne a férfi mozgása, villám csapásként érte a felismerés, egy patkány, egy patkányéra hasonlított, egy riadt megzavart gusztustalan patkányéra. Az ablak vissza zárult, röpke idő alatt elértek a lakó épületükhöz. Begurultak a garázsba ahonnan Zoé miután elköszönt Zoltántól a lifthez sietett. felzaklatták őt a látottak, eddigi kényelmes életébe nem sokat látott a zónán kívüli világból, a külföldi kollégium ahova apja íratta be nagyon szigorú előírások mellett járhattak csak ki a diákok, egy mikro városnak megfelelő ellátottsága volt az intézménynek, és a felvételi követelmény is körülbelül ott kezdődött hogy csak céges alkalmazottak gyermekei felvételizhettek. A lift ajtaja miután bezárult egy kellemes női hang kérdezte melyik emeletre óhajt menni, először nem is hallotta mivel a zene még mindig a fülébe üvöltött, mikor kicsit magához tért és kikapcsolta  közölte a kellemes gépi hanggal hogy a 8. ra és a rasszát a megfelelő nyílásba helyezte, a női hang 2 másodperc múlva üdvözölte és míg felértek közölte a holnapi időjárást is Zoéval és rövid ajánlott tett a legfrissebb divat butikok ajánlatából. Zoé az előszobába lépett ki a liftből, a minimál stílusban berendezett lakás előszobája is már előre árulkodott arról hogy az itt lakók rendezettek, merevek és elegánsak. Az egyszerű még is dekoratív előszoba szekrény, a tölgyfa utánzatú padló ami az egész lakásban jelen volt. A legtöbb bútor fehér és bézs színben pompázott. Az apja éppen a nappaliban ült a fehér kanapén, éppen becsatlakozva volt a mátrixba, Zoé finoman a vállához ért, jelezve számára hogy megérkezett, két perc múlva kihúzta a csatlakozott a halántékából, megdörzsölte a szemei és kifejezéstelenül meredt a lányára. Néhány perc múlva szólalt csak meg :

- Éppen az iskoládból kapott értesítéseket böngésztem, szóval a kisasszony nem hajlandó tanulni, sőőőt lejárató kampányt kezdtél ellenem, hiszen már előre beharangoztalak a főnökeimnél hogy te leszel majd az új géniusz a cégnél, már a műtéted időpontja is meg van!

Zoé vállat vont, felelni nem akart, azt már jól tudta hogy neki itt szava nincs, csak igennel vagy nemmel válaszolhat, azt még meghallják. Hiány érzete támadt, valami nem stimmelt az idilli otthonban. Körbe nézett, minden ugyan úgy volt mint mindig, sehol egy új tárgy, sehol egy helyéről elmozdított bútor, még is valami nem stimmelt, és akkor rájött mi hiányzik, Anna!, hol lehet a mindig mosolygós házvezetőnő, aki pótanyja is volt mióta 7 évvel ezelőtt hozzájuk került. Mindig öleléssel köszöntötte mikor megjött és a kedvenc ételeit készítette a számára. 

- Sajnálom apa, igyekszem, de ennél többre nem vagyok képes. Anna hol van?

 Az apja egy látványos grimaszt vágott, Zoé döbbenten figyelte az apja arcát.

- Kirúgtam, nem volt megfelelő alkalmazott a számunkra, És erről veled nem kívánok vitatkozni! A témát lezárom. Anyád csak este jön haza ha beszélni akarsz vele akkor sokáig kell ébren lenned.

Zoé dühösen rohant be a szobájába és szomorúan vette tudomásul hogy a tolóajtót nem lehet hangosan bevágni. Micsoda érzéketlenség, és biztosra is vette hogy az apja nem is tudja hol lakik most Anna. A délután további része eseménytelenül telt, az apja este felé távozott mondván üzleti vacsorára hivatalos, Zoé a közeli japán értelemből hozatott magának vacsorát, este felé a könnyű nyári szellő lengette meg a függönyt, Zoé kilépett a nyitott ablakon, gyerek kora óta szeretett a párkányon sétálgatni, bizsergető érzés töltötte el ilyenkor a feje búbjától a lábujja hegyéig, tiszta forró energia áramlott a testében, most is vágyta ezt az érzést és kilépett az ablakon, alatta a városfényei cirka 28 méter magasságban lépkedett a párkányon, minden emeletnek külön szobrai voltak a párkányon díszítésképpen. Ellépkedett az ablaka előtt majd tovább sétált a nappali ablaka felé, mikor elérte a szélét leült és csak nézte az alatta elterülő biztonságos zóna villogó fényeit, vibráló életre kellő 3D-s reklám tábláit az elsuhanó autók fényeit. A levegő ilyen magasságban hűvös volt még a nyári meleg ellenére is, a nap már egy órája lebukott a horizonton, Zoé még sem fázott, sőt a bizsergés amiért főként kilépett az ablakon erősödött és kellemes melegben tartotta a testét, így ült vagy félórát majd hirtelen ötlettől vezérelve felpattant és vissza sietett a lakásba, bent csend volt, ezek szerint az anyja még nem tért haza, remek gondolta Zoé, a szekrénye fiókjából előhúzott egy notesz félét, kinyitotta több kék tüske is lapult az áll könyvecskében. Mosolyogva nyugtázta hogy a szülei nem nyúltak az értékeihez, egy apró szívecskés nyaklánc is volt még a rejtett tárolóban, óvatosan felvette, szeretettel végig simított rajta még Annától kapta. A kapucnis pulóverét ismét hanyagul a vállára vetette és még gyorsan zsebre vágta a zenelejátszóját majd az előszobába sietett és belebújt az edző cipőjébe. Mivel a lift éppen használatban volt így a lépcső felé vette az irányt, egy rejtett ajtón keresztül már is a lépcsőházban találta magát, még egy ajtón kellett keresztül jutnia amit a rassza nyitott, hamar előkapta a zsebéből a kis kialakított nyílásba helyezte az ajtó felpattant és már robogót is lefelé a parkoló szint felé. Amint leért már is ellenőrizte hogy a háztulajdonát képező limuzin éppen a helyén van e, de sajnálatára úgy tűnt Zoltánnak pont kuncsaftja volt, valakit neki kellett éppen fuvaroznia, letelepedett az egyik félre eső sarokba és várt, várta hogy Zoltán vissza térjen, miközben várt úgy fest rövid időre el is szenderedett mert hangos ajtó csapkodásokra ébredt valaki úgy fest éppen lekésett valami fontosról mivel csikorgó kerekekkel hagyták el az épület parkolóját, Zoltán által vezetett Bmw limuzin már a megszokott parkoló helyén állt, Zoltán pedig éppen a kis kuckójából kukucskált ki a zajra. Zoé mosolyogva lépdelt a sofőr felé az viszonozta és nagyot szívott a cigarettájából, a lány felé kínálta, Zoé vicces grimaszt vágott és eltolta a feléje kínált csikket. Nem sokat kertelt egyből a tárgyra tért :

- Apán mondta hogy Annát elbocsátotta, Nem tudott most hol lakik, vagy van e új állása?- Zoltán reakciója elégé furcsára sikeredett, a kérdés közepén idegességében félre nyelte a nagy mennyiségű füstöt és percekig fuldokolva köhögött, bele telt egy kis időbe mire szóhoz jutott.

- Zoé , Anna már nincs a zónán belül, apád elég csúnyán elbánt szegénnyel, amikor ... amikor , hmmm kirúgta szegényt. Zoltán ezek után lehajtotta fejét és erősen fixirozni kezdte a cipője orrát mintha ott találná meg a mindenség kulcsát. Zoé értette a reakcióját, ezt már jól megtanulta, ez a "hagyjál békén mert nem akarok többet mondani és különben sincs semmi közöd hozzá gyerek vagy még" stílus, pont eleget gyakorolták rajta a szülei, elköszönt és a lifthez sietett, belépet és szokott módon behelyezte a raszát és közölte az emeletet, a lift viszont nem reagált, megismételte, kivette és újra behelyezte  a raszát és közölte az emeletet. A helyzet változatlan volt, gondolt egyet kiszállt és a lépcső felé vette az irányt, a lépcsőre nyíló ajtó sem nyílt ki.Itt már kezdet mérges lenni, hát ennyire nem lehetett mérges rá az apja, hogy letiltsa a belépését a lakásukba, vissza sétált Zoltánhoz, elmondta a sofőrnek hogy mi a helyzet a sofőr elővett egy zsebirodát és bele helyezte a lány raszát, majd elfehéredett, a szája enyhén kinyílt  a meglepetéstől, Zoé megpróbálta belenézni de a képernyőn nem látott semmit, majd újra Zoltánra pillantott. A sofőr erősen gondolkodni látszott némán mozgott a szája mintha beszélne magában. Majd hirtelen erősen megragadta Zoé karját és sietős léptekkel elindultak a hátsó személyzeti kijárat felé, Zoé nem értette mi a helyzet és hogy mi történik, Zoltán szája még mindig némán formálta a szavakat és üveges tekintettel bámult ki maga elé. Zoltán gyorsított a tempón, már majdnem szaladtak mikor elérték az ajtót, itt a sofőr először kikukucskált és után lépett ki magával vonszolva a sokkban lévő Zoét. A friss levegő ami a szűk sikátorban megcsapta Zoé arcát magához térítette a lányt, kirántotta a karját a férfi erős szorításából, de Zoltán gyorsan utána kapott és teljesen halkan és mérgesen sziszegte a lánynak :

- Ne szórakozz, most ne.... És eszedbe se jusson kiabálni különben .....

Zoé ettől a hang hordozástól még jobban megrémült elég sok gondolta cikázott a fejében és egyáltalán nem tudta mik a tervei a férfinak. Végig vonszolta őt a csendes sikátorban, majd egy újabban és végül a falnál voltak, a nagy erős falnál ami biztonságot nyújtott minden zónán belüli lakosnak, ez a fal felelt azért hogy a zónabeli lakosok nyugodtan hajtsák álomra a fejüket és a söpredék ne tartsa őket rettegésben. És most ott álltak, egy rendőr nyújtotta a kezét köszönésképpen a sofőrnek, Zoé felé bökött az ujjával.

-Ő lenne az?- Zoltán bólintott majd egy a falon lévő eddig láthatatlan ajtó felé taszította a lányt és ki az ajtón és a biztonság, a védelem immár a háta mögött volt és be is zárult. Zoltán végre el engedte a karját, egy szál cigit vett elő a nadrágja zsebéből és egy régi zippo öngyújtót. Zoé meredten állt és a bezárult ajtó helyét bámulta, semmit sem értett az egészből majd Zoltán felé fordult és a haragját mind a férfira zúdította, a sofőr inkább messzire hajította a csikkjét nehogy megégesse a lányt, majd szorosan átölelte hogy ne tudja őt tovább ütlegelni és halkan suttogta a fülébe :

- Éppen megvédlek te buta, most nincs idő elmagyaráznom de ahova visznek ott mindent meg fogsz tudni. Nagy a baj kislány! De itt is a taxid- Vigyorgott egy hirtelen érkező motorra és annak a gazdájára. Szívélyesen köszöntötték egymást majd a lányt felületették a nyeregbe és gyorsan el is indultak. Zoltán még sok sikert kívánt a lánynak. A zóna közelében még úgy mond elég jónak lehetett mondani az utat de egy néhány perc leforgása alatt a környék hatalmas változáson eset át, az út tele kátyúkkal és a világítás is megszűnt, az utat csak a motor fényszórója világította meg , és a tempo is érezhetően lassabbá vállt, kikerültek a zóna közeli még bejárós munkások lakhelyei körül, ahogy Zoé a gyér fényben látott düledező házak, mocskos utcák , dülöngélő részegek és útakadályok. Ez már nem a ZÓNA! Zoé megrémült, csak most nyílalt belé a felismerés hogy egy vadidegen hurcolja őt valamerre, és az agyában lévő apró villogó fény éppen riadót fújt, hogy itt valami nagyon, de nagyon nincs rendjén, mi van ha éppen elrabolják, vagy mi több mi van ha Zoltán eladta őt valami szexuális rabszolgának  vagy mi van ha .....! Te jó ég! Mi történik itt? Zoé kezdet kétségbe esni. A motor szépen lassan szlalomozott az egyre járhatatlanabb utakon, hol láthatóan elkerült egy egy út akadályt ahol motorosok figyeltek fel érkezésükre hol már majdnem lépésben haladtak a rengeteg kátyú és lom, hulladék mellett ami az utcát borította, egy nagyobb tér mellett megálltak és a bukósisakos alak aki a motort vezette megállt és mint aki most kap észbe megszólalt.

- Add ide a mobilod!- Követelő már már parancsoló hangon szólt Zoéhoz.

-Nem - válaszolt Zoé. A motoros megszorította a karját és elkezdett a zsebeiben turkálni, nem sok idő múltán elő is került az apró szerkezet, és már hajította is el maguktól, egy kő kerítés mögé, hamarosan loccsanás hangját vélte felfedezni Zoé, víz, ez víz hangja volt, akkor valahol, a Duna mellett vagyunk, ismerte fel helyzetüket. De már is vissza erőltették őt a motor nyergébe is indultak, rengeteg lepusztult régi panel ház és gyár épület mellett húztak el, több akadályt kerültek ki, mikor egyszer csak morgással de megállt a motor az egyik akadály előtt, a motoros leszállt és kényszerítette Zoét is, erősen markolta a vállát, majd az akadályhoz sétáltak, a  bukósisak felpattant,  és széles vigyorral kivillantotta agyarait a szájából miközben még szorosabban szorította Zoé kezét, a másik oldalon megismétlődött a reakció. Egy nagy darab ork lépett a motoros elé és barátságos kézfogásra nyújtotta mancsát. Zoé most ért tűrő képessége határára, elsikoltotta magát, és minden erejével próbált kiszabadulni a szorításból. Egy percnyi némaság után sok felől kacagás és hahotázás követe a kétségbe eset lány sikoltását. Mindenki aki az akadály túl oldalát volt elismerően nevetett vagy paskolgatta az őt cipelő motoros vállát oldalát vagy ahol érte. Zoéban ekkor szakadt el valami, ami a rémület határára sodorta őt, tiszta erőből nekifeszült az őt tartó kéznek és mikor érezte hogy kiszabadul neki iramodott, neki a sötét utcának, ami éppen az agyában lüktetett nem foglalkozott a jövővel csak az innen el, el. Futott ahogy csak bírt egészen addig amíg valami körül nem ölel te a bokáit amitől egyszerűen el nem eset egyszerűen , lendületből a földre , arcra. Mire magához tért fogva tartója a motoros már közelített felé elég dühős és sértett testtartásban, Zoé gyorsan megfordult, hátról hasra és próbálta a bokájára tekeredett zsinórt letekerni és tovább szaladni de mire megtalálta a vékony zsineget már késő volt, a motoros már előtte állt és vész jóslóan emelte a kezét ütésre. Zoé megrémült, egész úton érezte a kellemes bizsergést a testében de most erősödött és  a karja önkéntelenül szorult ökölbe és lendült ütésre ahogy az ütés elindult érezte a forróságot össze gyűlni az öklében és érezte ahogy az átáramlik támadója testébe és hallotta a reccsenést is a támadója felől, igaz végig csukva volt a szeme a félelemtől, de miután hallotta a reccsenést, ahogy a motoros feljajdul a fájdalomtól, majd éppen abban a pillanatban mikor a szemét kinyitotta érzet egy igen fájdalmas tompa valamit a bal oldalán az arca felől majd teljes sötétséget. 

Egy sötét helyen ébredt fel, a távolból monoton duruzsoló hangot hallott. Körbe tapogatott, a fény elég gyenge volt ahhoz hogy lásson ezért is támaszkodott a kezére, szépen lassan, egy ágy, felült, meglengette a kezét, semmi, a lábát is megmozdította, tehát össze kötözve sem volt. Ám a hirtelen mozgásra a fejében óriási fájdalom nyílalt, mivel ezt túl hevesnek érezte és váratlanak felkiáltott. Sietős léptek közeledtek a szobája felé, reagálni képtelen volt a fejfájás győzőt. Az ajtóban egy nagy darab humán jelent meg, úgy tűnt hamar felismerte a helyzetet és kisietett majd rövid időn belül vissza is tért egy pohár vízzel és két darab gyógyszerrel.

- Ezt vedd be. segít- és kezébe adta a pirulákat majd óvatosan a szájához emelte a vizet és megitatta. - Jaj kicsi Zoé, hát mi lesz most veled. - Szólt a nagy darab, az ajtó felől elég fény szivárgott be hogy Zoé jobban körbe tudjon nézni, egy szoba egy siváran berendezett szobában vagyok gondolta Zoé, egy ágy, egy kis szekrény valami hulladék deszkákból össze ácsolva és volt ott még egy hasonló kivitelezésű ruhafogas szerű is. Majd lassan a nagy darab felé emelte a tekintetét, egy ork, két agyara ami elő türemkedett a szájából, elég csúfossá tette azokat akik orknak születtek vagy azzá váltak. De két meleg barna szem pár figyelte őt és valami furcsa módon úgy tűnt szeretet sugárzik belőle.  

-Na kicsi lány, meg sem ismersz? Akkor segítek! Anna vagyok! - Majd széles vigyor ami pont annyira volt félelmetes mint ha egy ragadozó vigyorgott volna rá. 

Zoé ijedten pattant fel, és döbbenten meregette szemeit az orkra, az felállt és közelebb lépett hozzá, megfogta a karjait és magához húzta és megölelte.Zoé sírva fakadt és viszonozta az ölelést. így álltak percekig. 

- Jaj hogy oda ne dobjam a kiberverem, mit kell itt szívbajoskodni, jó hogy nem már eljátsszuk a nagy családi idillt - Röfögött közbe elég durván vicsorogva a motoros.

-Menj már , te hólyag- Vigyorgott Anna a szemtelen orkra, és közben egy könnycseppet morzsolt el. - Na de tényleg téged meg félbehagytalak. Gyere Zoé és meséld el nekem hogy sikerült ekkorát ütnöd erre a gyerekre? Habár szerintem hazudik mint a víz folyás mert tuti megint a haverjai verték össze és ez a tökkel ütött még azt hiszi beveszem hogy te ütöttél rá akkorát hogy eltört két bordája. - A fiatal ork morgott valamit amit egyikük sem értett.

Zoé követte őket egy jól kivilágított konyhába, ahol az egyik falból egy lehajtható kórházi ágy tűnt fel körbe elég korszerű műszerekkel és orvosságos injekciós tűkkel és mindenféle további érdekes eszközzel.  Anna a fiú fölé hajolt és egy ápolónő gyakorlottságával látta el a beteget, injekciót adott neki és bekötözte. Majd Zoét tessékelte az ork helyére és az arcán kezdett el matatni, kenőcsőt vett elő és kenegette ahogy a kenőcs kezdett hatni úgy lett Zoé számára egyre kellemesebb ez a törődés. Amint kész lett vele Zoé a falon megpillantott egy tükröt és az felé vette az irányt, Anna utána szólt : - Én nem tenném....

Zoé mint a makacs tinik többsége természetesen nem hallgatott a jó szóra. A tűkőrképe nem is hasonlított arra akit jól ismert már a bal arca feldagadva és elszíneződve mutatta a világnak hogy őt bizony rendesen arcul ütötték. Gyűlölettel nézet a fiatal orkra, az csak rásandított és annyit motyogott hogy muszáj volt. Majd vigyorogva állta Zoé pillantását.

-Zoé szeretném neked bemutatni a fiamat Gyurit.- Mielőtt folytathatta volna tovább a fent említett mogorván az asztalra csapott és magából kikelve üvöltött.

- Jó hogy nem mondsz el rólam mindjárt mindent, ez egy öltönyke lánya, amint tud rohan az egyik mocskos zóna zsaruhoz. Igazán lehetne már ennyi eszed. De most komolyan, fényképet ne nyomjunk a kezébe. - Még folytatta volna de Anna elé lépett és igen szigorúan meredt gyermekére és csak annyit mondott csend. Az ork elnémult és leült vissza a konyha asztalhoz.

- Akkor hogy hívjalak? Hm igényled a gúny neved vagy ahogy ti mondjátok b-e-c-e-n-é-v. Az utolsó szót elégé gúnyosan és tagoltan ejtette ki.

-Igen ha már hozzám akar szólni ez a , öltönyke csíra akkor igen szólítson a BECENEVEMEN.- majd az igazán nagyra nőtt kezét nyújtotta a lány felé. Zoé előbb megriadt majd kezdte kapískálni hogy most következik a bemutatkozás.

- Szia a nevem Pekula, csak így semmi s , vagy egyebek. Értve vagyok?- Zoé bólogatott.

 - Ja az utcán ezek az értelmes fene gyerekek randalíroznak és azt hiszik őket mindenki utálja, ezért bandában marha erősnek hiszik magukat és játsszák a nagyot. - Most Pekulán volt a sor hogy csúnyán nézzen az anyjára. Majd belekezded a láthatóan sok ismételt monológjába.

- Anyu te is tudod hogy mennyire utálnak minket mi vagyunk a gobliniziáció söpredéke vagy ha így jobban tetszik mellék terméke. Ne mond hogy téged nem ért atrocitás amiért átalakultál- nézett megvetően Zoéra.- Igen kisasszony azért amiért anyám átalakult már nem felelt meg apádnak a munkája hiszen japán segget nyal te is tudod hogy állnak a japánok mi hozzánk, irány a Yomira velük. - Köpött egyet a padlóra mérgében a feldúlt ork.

Anna hirtelen felpattant és kézen fogta Zoét, gyere körbe vezetlek, Zoénak csak most esett le hogy azt sem tudja hogy hol van, -még is hol vagyunk, már mint Pesten merre?- érdeklődte.

-Csepelen- válaszolt Pekula, majd hangos röhögésben tört ki. Zoé szeme elkerekedett, ijedtében összerándult. Mi minden szőrnyű rémhír terjeng erről a környékről az itt "élőkről" a zónán belül.